2011-05-06

Rendhagyó játékom

Sziasztok!!
Már azt hiszem, egy hónapja, hogy nem írtam semmit!! Nem is tudom, hogy szaladhatott el ennyire az idő. Hiába a kinti munkák, egyebek sok időt elvesznek, főleg tavasszal. Nem is nagyon varrtam semmit.
Ezt a fajta táskát saját ötlet alapján varrtam. Az elsőt az unokámnak, a másodikat a barátnőm unokájának és ezt most Nektek!
Ez a hónap sok mindent tartogat a családunk számára. Két unokám névnapja, a harmadik szülinapja a negyedik, pedig nemsokára megszületik,( vagy is ebben a hónapban). Személyes nagy dolog, ami konkrétan engem érint, hogy most leszünk 40 éves házasok. Még leírni is sok ez az idő, ami elszállt egy pillanat alatt. Nem mintha baj lenne!! Ez az élet rendje, úgy kell élni, hogy ebben a korban is megtalálja az ember az élet szépségét.
Gondoltam egyet és játékot hirdetek, aminek a tárgya a képen látható táska. Azon a napon lesz vége a játéknak, amikor megszületik a negyedik unokánk. Szóval nem tudni, hogy hány nap, vagy hét!!
Az a szabály, hogy nincs szabály. Csak írj megjegyzést. Ha van kedved, hirdesd meg az oldaladon, az Neked is reklám. De ha olyan béna vagy, mint én akkor nem kell ezt tenned.

Sok szerencsét kívánok Mindenkinek!!!

27 megjegyzés:

Silerika írta...

Gratulálok ehhez a sok jeles ünnephez, és a 40. évfordulótokhoz még külön is! Mi pont 33. évfordulónkhoz értünk ma!

Silerika írta...

Jaj,hát lemaradt, hogy szeretném ezt a szép bolyhost! :o))))

Amanda írta...

Örülök, hogy újra itt vagy! Gratulálok, nagyon sok szép ünnepnek néztek elébe.
Szeretném a táskát, köszönöm a játékot!

Kaccat írta...

gratulálok a sok ünnephez, örülök, hogy újra írtál, már néztem, hogy mi lehet veled!
és természetesen nagyon szeretném ezt a különleges ajándékot!
Milyen izgalmas lesz lesni a híreket, hogy megtudjuk mikor is lesz a sorsolás! (Dédnagymamám szerint kibújik a baba amikor megérik a körme! - úgyhogy érlelje csak a baba körmét ameddig szükséges! :D)

Ili írta...

Erika!! Gratulálok Nektek is!!! Mi 8-án érjük meg a 40 évet.
Köszönöm a kedves szavakat és drukkolok Mindenkinek!!!
Kaccat! Imádom a dédid mondásat!!!!

Fauna írta...

Jelentkezem a játékra, köszi, hogy szóltál! :)
gobelines barátnőd, Heni :)

Kála írta...

Nem is tudom melyikhez gratuláljak elsőként :-) Mi még csak a nyolcadiknál járunk, de remélem eljutunk majd negyvenig meg még tovább is :-D
A táska pedig nagggggyon bejön!!!

Vízicsibe írta...

Gratulálunk és sok boldogságot, illetve még negyven következő évet :) ! És nagyon tetszik nekünk a táska!
Judit és Panna

Gerti írta...

Gratulálok ehhez a szép évfordulóhoz és a negyedik kisunokához! Sok boldogságot kívánok!

Amy-kreatív írta...

Szia!
Hát, ha játék, akkor jönnék én is!
Az ünnephez gratulálok, a népes családhoz szintén!!! :)))
(Az olyan jó, ha sokan vannak körülöttünk, akik szeretnek!!!)
http://amy-kreativ.blogspot.com
Megosztalak a blogomon!

Erika írta...

Gratulálok ezekhez a csodás, örömteli napokhoz!!!

A táska meg egyszerűen remek, nagyon szeretném!!

Ida13 írta...

Ez aztán a termékeny május. :):)
Sok boldogságot és jó egészséget kívánok nektek, a születendőnek is! :)
A lehetőséget pedig köszi.

F.Gina írta...

Sok boldogságot kívánok ! És szeretném a táskát :))

Erzsébet írta...

Minden jót kívánok a sok szép ünnephez! Én is beszállok a táskáért folytatott játékba!

Névtelen írta...

Nem szoktam megjegyzést irni, de ehhez a sok szép ünnephez nekem is gratulálnom kell!
Szivből kivánok nektek minden jót! És egészséges kisunokát!
A táska csodaszép, de nem versenyzek érte, túl drága lenne a postaköltség. :)
Zita

Irmi írta...

Szívből gratulálok az összes Ünnephez, és ünnepelthez.
A táska nagyon tetszik.
A "pályázatot benyújtottam":):)

Hencsilli írta...

Mennyi ünnepelnivalótok van ebben a hónapban! Gratulálok mindegyikhez! Én is szeretném a táskát:)

Napsugárkisasszony írta...

Gratulálok mindenhez!:)
Én is szeretném a táskát!:)

Dia írta...

Nagyon szeretném ezt a szép táskát! :-)
Gratulálok a sok boldog ünnephez, de különösen a 40. évfordulótokhoz!

Huligánlány írta...

Juj, ez nagyon izgi!
Ha én nyerem, a pici meg tőlem kap valamit, megígérem:-)))

Ili írta...

Jaj lányok, annyira aranyosak vagytok!! Nagyon köszönöm Mindenkinek a jókívánságokat!
Kedves Zita!! Nagyon sajnálom, hogy nem jelentkeztél!! Annyira messze laksz???
Ma volt a nagy nap!! Elmentünk a párommal és megebédeltünk egy csendes kis vendéglőben. Ezt nem nagyon sokszor tehetjük meg, de 40 évente belefér!!!!!

Editfolt írta...

NEKEM NAGYON TETSZIK EZ A TÁSKA. SZERETNÉM MERT ÉN TÁSKÁT MÉG SOHA NEM KÉSZÍTETTEM. GRATULA A 40-HEZ, MI AZ IDÉN LESZÜNK 20.-AK.

inga írta...

Gratulálok, nekünk is emlékezetes hónap a május. Csini a táska :)

napos írta...

Gratula! Örülök, hogy vannak jó példák! :)

Varróka írta...

Elsősorban gratulálok! Ennyi ünnep! Sok-sok boldog évet kívánok együtt Nektek :) És várom az unokát ;)
Tetszik a táska, így benevezek én is, a játékfelhívást kitettem a blogomra! Bár még csak nemrég indítottam az oldalamat, de nagy-nagy szeretettel várlak!

Kata írta...

Szeretettel gratulálok a 40. évfordulóhoz és a negyedik unokához!Nagyon jó egészséget kívánok az egész családnak!!

norono írta...

Micsoda ünnep sorozat! :-)))
Gratulálok mindegyikhez, de legfőképp ahhoz a bizonyos 40.-hez!
Ili ez a táska annyira vidám és egyedi! Nagyon-nagyon tetszik!