2011-02-15

Jártatok már így ????

Nem akartam szót fecsérelni ezekre a kis bosszúságokra, de mostanában sorozatosan így járok!!!
A meskán mostmár bevált szokás lett, hogy se szó, se beszéd törlik a feltöltött dolgaimat!! Ebben a hónapba a második alkalom volt. Igaz először amikor a három baglyot feltöltöttem, egynek az árával, volt valami igazságuk.De minden le volt írva, hogy ez csak illusztráció és választás után, külön feltöltöm a megfelelőt. Amikor először kitörölték a baglyokat, azt írták, hogy élelmiszert nem lehet árulni. Mivel a leírásban oda volt írva, hogy a bagoly hasában egy pici zacsiba bevarrva, van pár szem rizs, amit morzsolgatni lehet. Na ezt egy idő után meg változtatták, hogy még sem az a baj, hanem szabálytalan feltöltés!!! Igaz, még két termékem is így volt feltöltve, de azt nem törölték!!!!!
Esküszöm, ha üzenetet kapok a meskán, már gyomorgörcsöm van!!!!
Reggel korán látom, megint valami levelem van!!!
Természetesen, megint törölték két tételem. Ha benéztetek hozzám, láthattátok, hogy az összehajtható szatyrot hármasával töltöttem fel. Nem spórolás végett. A vevő sokkal jobban tud választani, ha egymás mellett vannak a hasonló áruk.
Szóval a három darab szatyi áráért, ( azaz 4.200.- forintér ) tettem fel 3x4 táskát, azaz 12 darabot és ebből kettőt töröltek. Teljesen szabályos feltöltés volt.
De persze nem csak ez a két esetem volt, hanem több és másféle is. Csak ez, most rövid időn belül történt.
Veletek is előfordulnak ilyenek??????

4 megjegyzés:

Nagymamis írta...

Én nem Meskázom, nem is ezért írok!
Nem tudom emlékszel e még rám! Rika néven varrogattam veletek a varrószakkörös oldalon. Aztán időhiány miatt kiszálltam. Saját blogom akkor még nem volt, majd összeszedve minden bátorságom én is belevágtam.
Szóval a lényeg! Szépek a munkáid és ez a lényeg! Ne bosszankodj! Nem érdemes!

e.agi írta...

szia Ili,már velem is eiőfordult,nem is egyszer :(

inecsg írta...

nekem is voltak ilyen dolgaim a meskán, pl. a filc muffin hűtőmágneseimet nem engedték a nemezelés címszó alá, mert hogy ez nem nemezből van...De másoknál pedig simán futhatott ezen címszó alatt, mire én válaszoltam, hogy helyesbítek, és hogy igen is a nemezelés címszó alá belefér a filc is, mert hogy így lett felsorolva, egy szót nem írtak vissza, hogy ez már megváltozott, vagy hogy bocs igazad van. :-/

Ili írta...

Köszönöm, hogy megírtátok, hogy Ti mit tapasztaltatok!!! Még én sem kaptam soha választ semmire!!!
Pedig sokszor jó lenne!!!!!