2010-07-17

Táskamerevítő helyett

Rita, nagyszerű dolgot eszelt ki. Felmosó rongyot használ táskamerevítő helyett. Tuti, hogy nagyon jó, én is ki fogom próbálni. A mosással sem lehet gond, mivel a felmosó is rettentő sokáig bírja a strapát.



Én ezt használom, nem drága. A nevét most ne kérdezzétek, mert mindig elfelejtem. Kárpitos szaküzletben veszem. De hétfőn megyünk és meg kérdezem a nevét. Van ez a drapp és fehér. 160 vagy 180 a szélessége, most azt sem mértem meg. A méter ára 400.- forint körül van, de hétfőn azt is tudni fogom.

Különben, szinte semmivel nem haladok, csak ülök és meg sem mozdulok, mint a hüllők a nagy melegben.Ma is fél háromkor keltem, de a műhely is annyira meleg, hogy nem tudok szinte semmit csinálni. Ha kinyitom az ajtót is, tele lesz szúnyoggal, pillékkel és muslicákkal.Vagy is olyan apró fekete bogarakkal. Így locsolgatok, felmosok, szellőztetek.
Ti , hogy élitek meg ezt a rettentő időjárást?? Én félek, hogy a végén nagyon nagy viharok jönnek, mert ez általában így szokott történni.
Persze azért varrogatok is egy kicsit. Elfogyott a flízem, azt is hétfőn szeretnék venni a takaróba.
Mindenkinek nagyon hűvös lakást, munkahelyet kívánok mára, mert ma lesz a csúcs állítólag.

11 megjegyzés:

Amanda írta...

Azt hiszem én is ilyen táskamerevítőt használok. Nálunk nem lehet kapni, de egy nagykerből tudok hozatni, azt hiszem 350-400 ft métere. A dobozaimat béleltem vele, nekem bevált. Felmosóm is van, igaz lidl-s azért, mert egy nem mintás, hanem hófehér. Elég vastag, olyan filcszerű anyag. Bélésnek, merevítésnek vettem, elég régen, de még nem próbáltam ki.
A takaróidba méterre veszed a flízt és külön veszel darabosat is tömőanyagnak?
Sajna, hogy messze vagy tőlem, mert mennék veled beszerzőútra!

Ili írta...

Igen méterre veszem. 1.5 cm a takaróé. Ez nyári takarónak, vagy ágyterítőnek jó szerintem. Másba az egy centis is elég.
A tömő anyagot darabokat, hulladékot veszek. Ha gondolod és kérsz valamit, akkor veszek neked is és postázom.A hulladék, nagyon nagy terjedelmű!!!! Írd meg a telefon számodat emilkébe, hogy tudjam mondani az árakat a boltból.

Rita írta...

akkor a Te táska merevitod nagyjábol annyiba kerül mint a felmosorongy...szerintem nincs nagy különbség! Bátran kiprobálhatjátok, én már évek ota használom a 6 euros táskamerevitö helyett. Olyasmibe nem ajánlanám amit naponta mosni kell, mert a sok mosásnál veszit a merevségéböl. Ennek ellenére van olyan táskám amit már 3-4 x kimostam gépben és még mindig nagyon jol tartja magát.

Kaccat írta...

engem a táskamerevítő érdekelne, mert bárhol kérdeztem, furcsán néztek rám! Bár, ha a neve meglenne, lehet, hogy itt is találnék :D
Köszi!

Silerika írta...

Énrám is csak néznek, ha táskamerevítőt kérek, de szoktam tejszűrőt venni! Ez amit mutatsz, engem is érdekelne, hogy mi a neve.Felmosóm van, én a Penny-ben vettem 135,-Ft/db.

Hencsilli írta...

Én a Lidl-ben vettem a felmosórongyot, azzal készítettem a zsiráfos neszit.Ez a felmosó tényleg olyan mint a filc. Engem is érdekelne a táskamerevítő neve, mivel rám is úgy néznek a boltokban mint az ufóra, de erről írtam a varrószakkörön

Rita írta...

táska merevitö...igy hijják, csak nem ismerik itt magyarországon sehol. A passzio-meridánál lehet rendelni, ök is táskamerevitönek hivják :-))) Csak ott jo drága. De hát ahol a körvágomat pizzakésnek nézik......mert már volt olyan is, vittem magammal hogy ebbe kérek pengét, kiröhögtek hogy ez nem konyhafelszerelés üzlet......

Ili írta...

Rita! Ez a nagy baj nálunk. Iskola ide, vagy oda, nem az számít egy kereskedésben, hanem, hogy ahhoz értsen amit árul.Sajnos nálunk ez nem jellemző. Sokszor azt sem tudják, hogy mit árulnak a boltban.
Nagyon szomorú!!!!

Erika írta...

:) én is a lidlis felmosót veszem, remek a táskába!
Ili, Kecskeméten vásárolsz a kárpitosnál?

Ili írta...

Igen Kecskeméten a Szivacs trédnél.

Unknown írta...

Nem tudom elképzelni ezt a felmosós dolgot! Erről bárki csinálna képet? vagy elmondaná mmilyen felmosó és hogyan varrja bele? :D Lehet h csak nekem szegényes a fantáziám :D