2009-10-02

Műhely takarítása!!!!!




Mivel a blogger fordítva gondolkodik mint én, ezért először a rendet fogjátok látni és csak utána a kupit. Nincs kedvem a képeket huzigálni. Mindig elfelejtem a sorrendet!!


Ilyen volt!!! A képen lévő dátumon látszik, hogy mikor fogtam hozzá a takarításhoz.

Igaz nem dicsekedni való, hogy mekkora kupi volt a műhelyemben!!
Majd nem két hete fogtam hozzá. Igaz, minden nap csak kis időm jutott a pakolászásra. Először is a dobozokat kellett rendbe tenni, mert nagy káosz uralkodott mindenütt.
Nagyon szeretem az időt itt tölteni. A sok cérna és anyag jó barátom! Még a vasalást is itt szoktam megcsinálni, mert sokkal kényelmesebb mint a lakásban.
Megmutatom milyen volt és milyen lett! Még a kis szabó asztalom alatti anyagokat kell egy kicsit rendbe szednem. Ezt addig nem lehetett, míg fel nincs mosva. Ez holnapra marad most már.
Az anyagot már oda készítettem az asztalra. Ez lesz a következő áldozat. De csak akkor, ha valami foltos és fontos közbe nem jön!!!

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ezt a képhuzigálást én is utálom!

Milyen jó, hogy Neked van egy kis műhelyed! Én beérném egy polcos szekrénykével is, mostanában sokat célozgatok rá itthon, hátha meghallja
valaki...

Ida13 írta...

Klassz, hogy az embernek van egy műhelye és nem kell mindig előszedni a gépet, meg visszarakni.Az ihlet ha jön, csak leülsz és alkotsz.

Éva blogja :) írta...

Nagyon jó kis műhelyed van! Itt aztán lehet alkotni!

Ili írta...

Nagyon szeretem az időt itt tölteni. Ami még érdekes, hogy egyedül szeretek benne lenni. Akkor megy jól a munka.

Unknown írta...

Hát igen, a műhelyben egyedül lenni a legjobb...), ismerem az érzést.
Klassz a műhelyed! Az a fehér gép egy fedőző?
Ágó